Üdvözöllek az oldalamon! Remélem tetszenek a munkáim. Kíváncsi vagyok a véleményedre.
Ha esetleg segíthetek valamiben írj nyugodtan: timeafarago@gmail.com

2010. május 16., vasárnap

Zöld alakzatok


Még mindig peyote, de most már egy kis új is került bele. Először használtam a munkáimhoz szerelőpálcát és láncot. Persze ehhez be kellett szereznem egy pár fogót, amit tegnap sikerült is! Nagyon tetszik ez a drótos technika, igaz még van mit szépítenem majd rajta.
A köztes kocka alakú gyöngyöket Orsi barátnőmtől kaptam, így nagyon jó helye lett!
Ráadásul színben is passzol mert piros-zöld átmenetes.

2010. május 10., hétfő

Háromszögesen


Sikerült valamit kiötlenem a szép rombuszos karkötőm mellé :) Méltó társa lett ez a 3D-s háromszög. Nagyon szépen mutatnak együtt.

2010. május 7., péntek

Rózsaszínes


Talán lassan a végére érek a peyoteos munkáimnak. Nem gondoltam, hogy ezek a színek ilyen jól mutatnak egymás mellett. Hamar kész lett!
Nem annyira vagyok rózsaszín párti, de tetszik!

2010. május 1., szombat

Fonott karkötő


Végre sikerült!!!!!!!! Sokat szenvedtem vele, és persze a swarovski gyöngy se volt elég nagy.
Miután már mindenem megvolt nagyon hamar sikerült megfűzni, csak az előkészületekkel volt bajom. Nagyon régen kinéztem már magamnak. Ez is egy tervezett alapmű, ami kész lett.
A mintát köszönöm Szilunak!

2010. április 14., szerda

Rombuszos szépség


Ez volt az egyik ékszer, amit Marcsinál (Vadalma) megláttam és azonnal beleszerettem. Most már eljutottam oda, hogy el is tudtam készíteni. Ezúton köszönöm meg neki! Nagyon szépséges lett, és annak ellenére, hogy nem szeretem a pirosat (csak ilyen delicat-ot kaptam) ezt a karkötőt biztos megtartom :) Sajnos nem olyan jó a fénykép, de mit tegyük ha két napja csak esik....

Díjat kaptam


https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEho9yrjgVrvZl1HCML1PrP-ssDpDe3CnKx0kSuvXQQ1DcyYGS2kR5ceiRrOBaGnrPAx2NcPiFs4GcbFNjS_3uSSuCwmSiMrG-6TmHh7KhGqDKNe8RsZJHpYjDZsnFtdmdzh1Us3Xj4zFUht/s1600/SzuletettTehetseg_Blogger_d_j.jpg


Megkaptam életem első díját, az igazság szerint nem is tudom először kitől, mert sokan adták :)
Köszönöm :)
Én sem tudom, hogy ki nem kapott még, így annak adnám aki még nem kapott :)

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet (akkor én is visszaadnám) :

Maya, Ági, Kriszti, Éci, Orsi és Mandy kapják.

5. Kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
Név:Simonné Faragó Tímea
Becenév: Timi, Timcsi, Times, Tityó
Lakhely, születési hely : Bocskaikert/Kazincbarcika
Magasság: 163 cm ???
Névnap: május 3.
Foglalkozás: biológia-kémia tanár, gyógytornász
Testvérek: Péter öcsém
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: angol
Gyűjtemény: gyöngyök, gyöngyékszerek, 4-5-6 levelű lóherék, üvegállatkák régen kaktuszokat
Kedvencek: Grace klinika, különlegeseket sütni-főzni, nyaralni, barátokkal lenni, hirtelen ennyi jut az eszembe.
Cipőméret: 38
Zsebpénz: lassan én adok Dórimnak,
a tanítványaimtól kapok :)
Álom: Dórinak még 1 vagy 2 testvér, nyugalomban és boldogságban sokáig élni és sokat utazgatni külföldre, világot látni :)
Háziállatok: 2 cica (Vakarcs és Szmöre) és lassan kutyusunk is lesz :)

6.Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
A díjat Mayá
tól, Ágitól, Krisztitől és Mandytől , kaptam :)

2010. április 12., hétfő

Fekete gyöngygallér


Ez a nyakék a kolléganőmnek, Ildinek készült. Nagyon tetszett neki.
Viseld egészséggel! :)

2010. április 8., csütörtök

Cikk-cakk


Már nagyon régóta érdekelt ez a minta. A fűzése hasonlít egy kicsit a háromszöges nyakláncoméhoz. Nagyon tetszik. Majd valami szép nyakláncot is kreálok hozzá. Úgy látszik leragadtam a peyotenál, de még annyi szép dolog van, amit meg akarok csinálni.

2010. április 3., szombat

Teklás karkötő


Ezt a mintát Nooninál találtam és Ő buzdított minket, hogy fűzzük meg. Hát így tettem és ez lett belőle. Köszönöm !

2010. március 30., kedd

Háromszögek kicsit másképp


Kicsi háromszögek egymás mellett. Ez a kék pedig nagyon szépen mutat.

2010. március 29., hétfő

Kelta csomó


Végre sikerült nekem is ilyen 3D-s csomót csinálni. Rögtön kettőt, mert az elsőben láttam egy kis hibát :) Először használtam delica gyöngyöt, de tényleg nagyon jó a peyotehoz.
Biztos lesz még folytatása....

2010. március 22., hétfő

Zöldes-barack, mert itt a tavasz!!!


Ez egy kicsit lassabban készült el, mint ahogy gondoltam, de nem a nyaklánccal volt baj, hanem mi utaztunk Anyukámékhoz. Még mindig peyote mintázom, de ez is kicsit más mint az eddigiek. Sok újat ki akarok próbálni, de egyenlőre nézegetem a lehetőségeket és a szebbnél-szebb alkotásaitokat! Szerintem nagyon hálás minta, és a két szín is nagyon passzol egymáshoz.

2010. március 20., szombat

Hat hónaposak lettünk

Ma betöttük a fél évet!!!! :) Mondanom se kell, hogy ez volt életem legszebb időszaka! Nagyon repül az idő, még nemrég született.... Dórim nagyon ügyes, jó baba és még gyöngyözni is enged :)

2010. március 15., hétfő

Teljes színes álom



Hát nem kellett sokat várni és kész lett nyaklánc is. Kipróbáltam a 3D-s háromszöget és szerintem sikerült. Nagyon-nagyon tetszik!!!

2010. március 14., vasárnap

Egy újabb nyakék


Ilyen nyakéket nagyon régen csináltam, mert sehol sem találtam ezt a rizsszem gyöngyöt. Aztán múlt héten az egyik boltban véletlenül ráakadtam és így muszáj volt megcsinálnom.

Színes álom


Még mindig peyote, de most kipróbáltam a 2-szemes fajtáját. Hát sokkal gyorsabb, lehet vele rendesen haladni. Akartam valami vidámat, ami végre elhozza nekünk a tavaszt. Szerintem sikerült. Csinálok, majd egy háromszöget is mellé!!!

2010. március 10., szerda

Bordó szett




Elkészült a bordó peyote nyaklánca. Nyakpántnak indult, de így háromszögnek jobban mutat és a swarik is nagyon jól néznek ki benne. Tényleg nagyon jók ezek a háromszögek!!!! :)

2010. március 9., kedd

Peyote háromszög



Nagyon sok fejtörést és álmatlan éjszakát okoztak ezek a háromszögek. Először csak kép alapján akartam megfűzni. Gondoltam, hogy három sima háromszög és majd a végén összedolgozom. Csak az volt a baj, hogy sehogy sem akart kijönni....
Szerencsére vannak nagyon aranyos gyöngyös-lányok, akik mindig szívesen segítenek, és most is így lett. Köszönet Marcsinak és Ildikónak.
Ezt a szépséget, Anzsi barátnőmnek készítettem, remélem örömét leli benne.
:)

2010. március 8., hétfő

BOLDOG NŐNAPOT!

Hát ezt is eljött. Most már két hölgy van a családban.
Láthatjuk, amint Dórim mind a két virágot nagyon gyorsan kisajátította.

2010. március 3., szerda

Bordó peyote


Ez lett a második peyote karkötőm. Nehezítettem egy kis swarival. Kicsit lassan készült el, mert közben elfogyott az egyik gyöngy és várni kellett a beszerzésére. Nagyon köszönöm a mintát, de sajnos már nem tudom honnan sikerült letöltenem. Tervezem a folytatását, ha minden igaz lesz még egy ilyen nyakpánt is.